Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: "Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak." E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: "Íme, a királyotok!" De azok így kiáltoztak: "El vele, el vele! Feszítsd meg!" Pilátus megkérdezte: "Keresztre feszíttessem a királyotokat?" A főpapok azonban ezt felelték: "Nincs királyunk, csak császárunk!" Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: "A názáreti Jézus, a zsidók királya." A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: "Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt válaszolta: "Amit írtam, megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: "Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!" Így beteljesedett az Írás: "Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te fiad!" Azután a tanítványhoz szólt: "Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: "Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: "Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontot ne törjetek benne!" És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 19,12-42

Elmélkedés

Jézus megdicsőülése

Ma, nagypénteken Krisztus keresztáldozatára és halálára emlékeznek szerte a világon a keresztények. Az Egyház régi hagyománya szerint ezen a napon nem mutatunk be szentmisét. A nagypénteki szertartás első része az igeliturgia, amelynek keretében elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió, majd ezután következik a szent kereszt előtti hódolat és a szentáldozás. A mai egyszerű szertartás minden eleme abban segít bennünket, hogy elkísérjük Megváltónkat keresztútján és a keresztre irányítsuk figyelmünket.

Ha figyelmesen elolvassuk Szent János evangéliumából Jézus szenvedésének történetét és persze az ehhez vezető eseményeket, akkor észrevehetjük, hogy az evangélista úgy tárja elénk a kereszthalált, mint Jézus megdicsőülését, amely egyúttal az Atya dicsőségének a megnyilvánulása is. János örömhírében már korábban is találkozhattunk azzal a gondolattal, hogy Jézus tevékenysége az ő isteni dicsőségének megjelenése, amely egyúttal a mennyei Atya dicsőségét is szolgálja. Gondoljunk csak például arra, hogy János a következőkkel zárja le a kánai menyegző elbeszélését, amelyen első csodájaként Jézus a vizet borrá változtatta: "Jézus ezzel kezdte meg csodajeleit a Galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét és tanítványai hittek benne" (Jn 2,11). Isten dicsőségéről esik szó továbbá Lázár feltámasztásakor. Amikor Jézusnak megviszik a hírt, hogy barátja, Lázár beteg, akkor nem indul azonnal barátjához, hanem a következőt mondja: "Ez a betegség nem válik halálára, hanem Isten dicsőségére, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia" (Jn 11,4). Jézus kijelentését értelmezhetjük úgy, hogy Lázár feltámasztása szolgálja Isten dicsőségét, de úgy is, hogy ezen esemény miatt határozzák el a zsidó főtanács tagjai, hogy Jézusnak meg kell halnia, és Jézus halála szolgálja az isteni dicsőséget. Jézus megölését nem egy halott ember életre keltése miatt határozták el, hanem azért, mert Lázár feltámasztása láttán sokan hittek Jézusban (vö. Jn 11,45-53). Tehát itt is, és a kánai menyegzőn is az isteni dicsőség megnyilvánulása hitet vált ki az emberekből. János evangélista minden bizonnyal nem véletlenül láttatja Jézus keresztjét Isten dicsőségeként, mert talán éppen az a szándéka, hogy hitre ébressze olvasóit, mint ahogyan Jézus szenvedésének és halálának látványa sokakban hitet keltett azok közül, akik az esemény szemtanúi voltak.

Szent János evangélista tanításához képest Szent Pál teológiájában egy kis hangsúlyeltolódás figyelhető meg. Bár Pál is a dicsőség urának nevezi a megfeszített Jézust (vö. 1Kor 2,8), ő világosan láttatja a keresztre feszítés megalázó, megszégyenítő jellegét, s inkább a feltámadásban látja a dicsőség megnyilvánulását. Pál apostol gondolkodására jellemző, hogy Jézus szenvedését, halálát és feltámadását a megváltás egyetlen eseményeként szemléli.

Jézus halála nem volt hiábavaló, nem volt értelmetlen cselekedet, ahogyan ezt sok nem hívő ember gondolja. Halála az üdvösséget hozta meg mindazoknak, akik hisznek benne.

Krisztus arra hív bennünket, hogy ne utasítsuk vissza életünk keresztjeit, hanem vegyük fel minden nap és kövessük őt. A kereszt titkának megértéséhez csak saját keresztünk elfogadása és türelmes hordozása visz közelebb, s ehhez maga Jézus ad nekünk erőt. Ha vele élünk, eljuthatunk az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és irgalmas Istenünk! Hisszük, hogy a világban mindennek értelme van, még akkor is, ha akaratodat, rendelésedet, szándékaidat emberi értelmünk nem képes azonnal megérteni. Krisztus Urunk kereszthalálának is volt értelme, hiszen a megváltást, az üdvösséget és a vele való kiengesztelődést szerezte meg minden ember számára. Meghajlunk a kereszt előtt, meghajlunk a kereszt titka, a megváltás titka előtt. Meghajlunk az engedelmesség titka előtt, amelyet Fiad, Jézus Krisztus tanúsított. Meghajlunk a végsőkig elmenő, önfeláldozó szeretet titka előtt. Segíts minket, hogy felfedezzük a kereszt helyét életünkben!